Waterworld

A helyszinhez közvetlen elérhetőségeket megjeleníteni nem áll módunkban.
Közvetlen ajánlatkérés a helyszín felé
719_madartavlat Nos, Ön mint egy profitorientált cég valamely jelenlegi vagy leendő szakirányú vezetője, esetleg stratégia tanácsadója, munkatársa a humán erőforrás osztály részéről joggal várja el, hogy a nem csak simán szaktudással rendelkező, hanem a jó szaktudással, naprakész ismeretekkel és gyakorlati készséggel, kreatív-innovatív gondolkodásmóddal rendelkező munkatársakat ne csak megszerezzék, hanem megfelelően motiválva őket meg is tartsák. Számottevő piaci verseny előny forrása ez, s bizony szomorú történelmi sors vár azokra a cégekre, akik ezt figyelmen kívül hagyják. A fentieken kívül ugyancsak fontos szerepet játszik, hogy kollégái jól ismerjék egymást emberileg is, tudják ki milyen képességekkel bír, mennyire terhelhetőek, mennyire képesek egyéni vagy csapatmunkát végezni. Stratégiai cél feltárni a kollégák saját szakmai profiljukon belüli erősségeit, illetve a tehetségesek, rátermettek képességeit. Pontosan, ahogy mondja - ez az eredményorientált hatékonyság egy fontos része. A Waterworld Park munkatársai ebben segítenek Önnek. A HR és/ vagy Marketing osztályukkal közösen vállvetve vagy nélkülük egyedül kidolgozunk egy specifikus, az Ön cégére szabott csapatépítő tréning programot, mely nagy mértékben elősegíti a fentiek maradéktalan megvalósulását. Ugye, szeretné, hogy kollégái minden nap csillogó tekintettel lássanak a napi teendőikhez és mindenben az Ön ill. a cége küldetésével azonosuljanak? Jobb ez, mintha folyton a munkaidő végét váró, \\\\\\\"mikor lesz már péntek\\\\\\\"-munkatársai lennének, nemde? Szolgáltatásaink és programcsomagjaink segítségével különleges szituációs sorozatokban vagy nem megszokott helyzetek kapcsán kollégái jobban megismerik egymást, s a közös célért nap, mint nap küzdő, igazi csapattá kovácsolódhatnak össze. Csapatépítő programjaink közös kalandélményeket, közös kihívásokat, közös megoldásokat és egymás megismerését eredményezik. Ezek a programok nemcsak a különleges szituációkra építenek, hanem a meglepetés erejének hatását is segítségül hívják, ahol a résztvevők csak nagyon ritkán képesek a mindennapokban használt védőpajzsot elővenni, így reakcióik, viselkedésük minden szinten sokkal spontánabb, és egymással való együttműködésük a kapott feladatok miatt szintén szükségszerű. Ilyen szituációk során hamar kiderül, ki a vezéregyéniség a társaságban, ki az, akinek rejtett logikai képességei vannak, melyek jelenlegi munkakörénél fogva nem bukkanhattak elő, és ki az, aki az adott helyzetben a korántsem elhanyagolható „háttérországot” adhatja társainak. Legtöbb esetben a pozitív tulajdonságokon kívül kiderül az is, hogy kik azok a kollégák, akik a nem várt helyzetek hatására, a jól begyakorolt viselkedési formájukat levetve, esetleg kevésbé képesek együtt dolgozni a közös cél érdekében. Természetesen programjainkkal, melyek a teszteken kívül sok más rendszerre épülnek, nagyon kellemes, meglepetésekkel, nevetéssel és kihívásokkal teli pár órát vagy napot garantálunk résztvevőinknek.
A helyszínre legjellemzőbb céges rendezvénytípusok:
  • csapatépítés
  • out door tréning

További megrendezhető rendezvénytípusok:
sajtótájékoztató , kerti party , céges családi nap , dolgozói party , díjátadás , megnyitó

A helyszínen alkalmazható vendéglátástípusok:
reggeli , pezsgős koccintás , koktél party , szendvics party , sörpados étkezés , hideg- meleg büfé , díszétkezés .

A helyszínre külső vendéglátás hozható.

A helyszínen igénybe vehető szolgáltatások:

Háttérzene , Műsor , Parkoló , Természetes fény

A helyszín rendelkezik közvetlen kertkapcsolattal.


A helyszínen vagy közvetlen közelében lehetőség van 25 személy elszállásolására.

Megközelítés Buda felől: M0 körgyűrűre az M1-M7 vagy 6-os főútról Szeged irányába, Baja 51-es út elágazásnál letérni, a 29-es kilométerkő után balra bekanyarodni, és 1500 méter után jobb oldalon található. Megközelítés Pest felől: M5 vagy Soroksári útról M0 körgyűrűre Győr irányába, Baja 51-es út elágazásnál letérni, a 29-es kilométerkő után balra bekanyarodni, és1500 méter után jobb oldalon található. GPS koordináták: North 47° 16' 6" East 19° 3' 11"


Maximális parkolási lehetőség:

100 személygépkocsi részére

Pontos cím: Dunavarsány utca GPS koordináták: North 47° 16' 6" East 19° 3' 11"
A helyszinhez közvetlen elérhetőségeket megjeleníteni nem áll módunkban.
Közvetlen ajánlatkérés a helyszín felé
PARTNERÜNK AKCIÓJA
E partnerünknek jelenleg nincs akciója.
RENDEZVÉNY-KATALÓGUS CÉGES RENDEZVÉNYEKRE

Céges rendezvények szolgáltatói a Rendezvénykatalógus kínálatában. Party service, catering, rendezvénytechnika és még 40 egyéb rendezvényszolgáltató.

A helyszín mellé szolgáltatókat is találhat a Specia Csoport választékában. A Rendezvénykatalógus oldalain számos rendezvényszervező és egyéb rendezvényszolgáltató közül választva, összeállíthatja saját rendezvényét. Party service és catering, rendezvénysátor és eszközkölcsönzés, virág és rendezvénytechnika: kattintson a logora!

Kedvencek

Belépés

Kedves Látogató!

Vegye igénybe csoportos ajánlatkérési szolgáltatásunkat!
Tegye a kedvencei közé, (Ezzel a gombbal tehet be a kiválasztott helyszíneket a kedvencei közé! Így kérhet a rendezvényhelyszínekre csoportos ajánlatot!) a kiválasztott helyszíneket, és egyetlen űrlappal kérjen ajánlatot egyszerre akár 10 helyszínre!

A kiválasztott helyszínek:

Express helyszínkereső



  • Magyar Nemzeti Galéria - rendezvényhelyszín a Budavári Palota épületeiben

    MNG Rendezvényközpont
  • Üvegpalota. Modern rendezvénypalota Budapest Belváros

    Rendezvénypalota Budapest Belváros
  • Albatros Party Service. Minőségi vendéglátás, rendezvénygasztronómia.

    Albatros Party Service
    Catering felső fokon
  • Bara Rendezvényközpont. Rendezvénytermek, szálloda, étterem, garázs.

    Bara Rendezvényközpont,
    szálloda, étterem, garázs
  • Benczúr Hotel rendezvénytermek, konferenciatermek.

    Hotel Benczúr
    Szálloda és konferenciahelyszín
  • Dürer Rendezvényház. Rendezvényhelyszín akár ezerfős rendezvényekre is.

    Akár 1000 fős rendezvényekre is!
  • Vista rendezvényterem. A  belvárosi helyszín.

    Vista rendezvényterem.

  • SYMA Rendezvényközpont.  Rendezvényhelyszín, konferenciahelyszín, koncerthelyszín.

    SYMA Rendezvényközpont